Hallgatass el egy csókkal - 1. fejezet

Egy decemberi délutánon, London egyik pontján

A füst felszáll a szoba tetejéig. A lány elgondolkozva figyeli, ahogy kis szürke felhőcskét képez. Ez az, amiért nem bírja a dohányzást. Paula megfogja a cigarettát, és elnyomja. Köhög egyet, majd még egyet. Amióta leszokott gyűlöli a dohányt. Ennek ellenére az osztálytársnője teljesen a rabja, és a vizsgaidőszak terhe is nyomja vállát. Ezzel együtt Valentina nem rossz lány.

Kinyitja az ablakot, hogy a szoba kiszellőzzön, de azonnal vissza is csukja. Kint hideg van. Túl hideg. Ebben az országban a tél jelei már most látszódnak, pedig még csak ősz végén járunk. Csak néhányszor láthatta a napot, mióta szeptemberben megérkezett. Talán ez az ami a legjobban hiányzik neki. Kivéve Őt, természetesen. Mert az, hogy kevesebbet látja a napot semmi ahhoz képest, hogy mennyire hiányzik neki Alex. Ránéz az órára. Vajon már elérhető Skype-on? Lehet, már majdnem öt óra van. Átsétál a szoba másik felébe, ahol az asztalon ott van a laptopja. Kiveszi a tartójából, majd leül vele az ágyra. Bekapcsolja, és vár. Micsoda lassúság! Türelmetlenül kopog az ujjaival a matracon. A Windows Vista végre valahára elindul. Gyorsan megnyitja a Skype-ot, majd reménykedve keresi az Ő nickjét az elérhetőek között.

Bizsergés fut végig a testén, és mosolyog: Alex elérhető. Ennek ellenére a mosollyal egy időben szúrást érez a szemében. Erőt vesz magán, visszafojtja a könnyeit, mert nem akarja, hogy Alex sírni lássa. Jóformán egyszerre küldik el az első üzenetet:

- Szia Szerelmem!

- Szia Kicsim!

Alex videóüzenet-felkérést küld Paulának. A lány ujjával megigazítja a haját felteszi a fülhallagatót, majd elfogadja hívást. Paula kamerája kapcsol be először. A fiú megnézi magának a lányt, és elmosolyodik. Nem állnak rosszul neki a szőke tincsecskék, amik a barna hajában jól látszódnak. Az előző évben nem igazán volt elégedett a teljesen szőke hajszínnel, de ez a világosbarna aranyos csillogással igazán tetszik neki. Most még növeszti tovább a haját. Már a válláig ér, de még hosszabbat szeretne.

-Látsz engem?- kérdezi a lány, aki figyelmesen néz a kamerába.

- Igen. Csinos vagy- A hangja ugyanúgy hat rá, mint a kép. Borzongani kezd tőle.

Alex nagyon helyes. Két napos borostája még érdekesebbé teszi. Az az érzése, hogy a szemei ragyognak, amikor beszél, és neki van a legszebb mosolya, amit valaha látott. „A tökéletes mosolyú srác”.

- Nem vagyok csinos. Meg sem fésülködtem.

- Nem? Hát úgy néz ki, mintha most jöttél volna fodrásztól.

- Dehogy! Az egész napot tanulással töltöttem.

Alex felvont szemöldökkel kérdezi: -Biztos, hogy csak tanultál?

-Biztos - válaszol Paula határozottan, de azonnal feladja, és szomorúan elmosolyodik. - Oké, lebuktam. Nem tanultam semmit. Nem tudtam odafigyelni.

- Próbáltad?

- Persze, sokszor. Ma be sem mentem az óráimra, hogy itthon maradjak tanulni.

Az író grimaszol egyet. - A következő héten lesznek a vizsgáid, igaz?

- Igen, de nem tudok koncentrálni.

- Az angol miatt van?

- Nem.

- Van valami köze Valenhez?

- Dehogyis!

- Akkor nem tudod, miért van?

Paula gondolkozik egy pillanatot, elnéz a másik irányba, majd felfedi dekoncentráltságának okát. - Miattad van, te ostoba.- mondja a lány, és remegőkézzel eltakarja a száját. - Hiányzol.

Most már nem tudja visszafojtani a könnyet. De nem hagyja, hogy Alex sírni lássa. Leteszi a laptopot maga mellé, hogy Alex ne láthassa őt, és a kezével eltakarja az arcát.

- Paula? Jól vagy?- kérdezi Alex, aki a barátnője szobájának falát figyeli a kamerán keresztül.

A kis kamera egy bekeretezett képre fókuszál kettőjükről. Pontosan az előtt készült, hogy Paula elutazott volna Londonba, ahol az utolsó tanfolyamát végzi. Csókolóznak, és látszik, hogy nagyon szerelmesek. Ez volt az utolsó nap, amit együtt töltöttek a nyár végén. Most már mindketten tudják, hogy milyen nehezek voltak az első hónapok.

- Jól vagyok - suttogja.

- Nem, nem vagy.

- De jól vagyok. Látod?

A kamera visszatér a lány arcára, aki újra mosolyog. A szemei pirosak, és duzzadtak. A szempillafestéke lefolyt az arcára. Amikor észreveszi gyorsan letörli a pulcsija ujjával. Vesz egy mély levegőt, és még jobban mosolyogni próbál.

- Látom, amit látok. Látom, hogy nem vagy jól.

- Ez nem igaz. Nagyon jól érzem magam. Csak pillanatnyi zuhanás volt, ne aggódj!

- Csak egy pillanat?

- Igen.

Hazudott. Már több, mint három hónapja, hogy nem találkoztak. Anélkül, hogy megcsókolta, vagy megsimogatta volna. Hiányzik neki a közelsége, hogy ott legyen mellette. Gondolta, hogy lesznek nehézségek a távolság miatt, de az nem képzelte, hogy ennyire rossz lesz. Ennek ellenére nem ez volt minden. Több, sokkal több volt Paula szomorúsága mögött.

Egy évvel, és egy hónappal ezelőtt egy novemberi délutánon a város egyik pontján

Nem is szólt! Kegyetlen volt? Egy kicsit, talán. Jó, ne is áltassa magát! Nagyon kegyetlen volt. De úgy tűnik... nem tetszett neki semmi. Hogy lehet egy 19 éves srácnak ilyen belépője. Ezt nem említette a chaten!

Az a nyavalyás vakrandi! Soha többet nem jár olyannal, akit a neten ismert meg! És tessék! Soha nem fogja megtanulni.

Paula begombolja a legalsó gombot a kabátján, és kisiet az utcára, hogy olyan hamar elhagyja ezt a helyet, amennyire csak lehetséges.

Szegény srác. Talán vissza kellene mennie a kávézóba, ahol eddig voltak. Nem, nem tudja megcsinálni. Csak vesztegetné az idejét. És már amúgy is fáradt ettől az egésztől.

Hány sráccal volt mostanában? Gondolatban számolni kezd: 1,2,3,4,...5. Igen, 5! Ez szörnyű? Mióta ilyen lány ő? Amióta Alan visszatért Franciaországba, és amióta megszakította a kapcsolatot Angellel. Az a beszélgetés, amit június végén folytatott volt az utolsó, hogy hallott az újságíróról. Gyakorlatilag nem is emlékszik rá! Sőt, az az érzése, hogy a kapcsolatuk már évszázadokkal ezelőtt volt. Csak 8 hónap telt el azóta... Nem, az nem lehet. Vagy igen?

Egy kirakat előtt áll, és végignéz magán. Egy kicsit meghízott, nem? Igen, biztos, hogy felszedett 4-5 kilót nyár vége óta. De így is nagyon jó alakja van. Ez az, ami minden fiúnak feltűnik. Továbbá a szőke haja. Ennek ellenére elege van már ebből a színből: Gyorsan le is fogja váltani. Hiányzik már neki a barna.

Nem tudja kiverni a fejéből a srác lépését. Kérdezni fogja, hogy hová tűnt. Megsajnálja őt. Lehet, hogy még mindig van szíve. Egy kicsi, legalább.

A feszültségtől dohányozni van kedve. Idegesen kivesz egy doboz cigarettát a táskájából. Kihúz egyet belőle, majd rágyújt. Egy szippantás, majd még egy. Hevesen kifújja a füstöt, majd visszanéz a kirakatra. Egy könyvesbolt előtt áll. Mióta nem olvasott könyvet? Nem emlékszik. Március óta talán?

Nagy a felfordulás. Egyfolytában mennek be az emberek. Nagy az érdeklődés. Következőnek egy anya a lányával lép be az üzletbe. A fiatal egy könyvet visz a hóna alatt. Utána egy harminc év körüli nő, majd egy fiatal pár következik. Utána egy másik kamasz. Mindenki ugyanazzal a könyvvel, aminek nem tudja a címét. Milyen különös. Bent van a könyv szerzője?

- Szia, elnézést – mondja a kamasznak, mielőtt amaz belépne a boltba. – Mi van itt?

A csaj döbbenten néz rá. Nem hiszi el, hogy nem tudja! Átdobja a haját a vállán, majd válaszol:

- Könyvdedikálás.

- Igen, és ki az író?

- Alejandro Oyola.

Alejandro Oyola? Ez...

- Alex! - kiált fel Paula önkívületlenül. - Ez a srác hihetetlen! Sikerült neki!

A lány zavarodottan figyeli őt. Nem érti, hogy miről van szó. Megvonja a vállát, és belép az üzletbe.

Ez hihetetlen: Alex kiadta a Túl a falont! Ideges lesz. Megrohanják az emlékek. Eszébe jut az a játék a füzetekkel, amiben ő is részt vett. Egy nap ketten elrejtették a könyv első fejezeteit a város különös, mozgalmas helyein. A cél kapujában áll. Nem ismer senki mást, akibe ennyi fantázia és romantika szorult volna. Nagyon tetszik neki. Túlságosan is, talán. És most az útjaik ismét keresztezik egymást. Micsoda meglepetés! Nem tudja, mit csináljon. Belépjen, vagy maradjon kint?

Már sok idő telt el azóta, hogy utoljára beszéltek. Talán már nem is emlékszik rá. Az élete biztosan teljesen megváltozott! Kiadott egy könyvet! És már dedikálja is!

Mit csináljon? Egy újabb pár lép be a könyvesboltba. Végül elhatározza magát, és a pár nyomába szegődik. Mélyen beszívja a levegőt, és nyel egyet. Milyen izgatott! Ki gondolta volna, hogy ez a vakrandi így fog végződni? Viszontlátja Alexet!